A motivációs idézetek manapság szinte már mindenhol visszaköszönnek ránk. Ott vannak bögréken, pólókon, posztokban. És mi történik, amikor elolvasod őket? Én megállok egy pillanatra, mintha tényleg rólam szólna, mintha épp nekem írták volna. Vannak kedvenc idézeteim. Viszont amikor szembejön 1-1 újabb, akkor elgondolkodom néha, hogy annak az idézetnek mi a valódi mélysége? Szépnek és erőteljesnek hangzanak, de ha kicsit mélyebben belegondolok, gyakran csak egyszerű frázisoknak tűnnek, amelyek semmitmondó ígéretet hordoznak.

Arra gondoltam, megnézem, mi lenne, ha ezeket az idézeteket nem fogadnám el készpénznek. Mennyire állják meg a helyüket ezek a mondatok az életben? És mi történik, ha kritikusan szemlélem őket? Néha épp az lenne igazán inspiráló, ha tudnám, hogy nem kell mindig mindenáron hinnem ezekben a sorokban – hiszen az élet sokkal összetettebb.

Néhány motivációs idézetet veszek most górcső alá, és megvizsgálom, miért nem feltétlenül azok a „csodareceptek”. Vajon milyen üzeneteket kapok, ha magamra szabom őket? Vajon jobban fog tetszeni valamelyik, ha átírom?ű

„Az út a fontos, nem a cél.”

Igaz, az út tapasztalatot ad, de a cél meg irányt. Mi értelme volna az útnak, ha semmilyen célt nem tűzök ki magam elé? Ugyanakkor az sem jó választás, ha csak a cél lebeg a szemem előtt, és közben elfelejtem élvezni a célhoz vezető utat, ami hát nem más, mint maga az élet. Egy kicsit olyan, mintha az egyik nem lenne a másik nélkül, vagy az egyik végül értelmetlen a másik hiányában. Az irány nélküli út nem más, mint eltévedés. Bolyongsz erre-arra. Csapongsz ide-oda. Saját cél hiányában végül vagy mások életét éled, vagy vegetálsz, és fogalmad sincs, mi értelme a saját életednek.

Mennyivel reálisabb lenne azt mondani: Az út fontos – és a cél is az.

„Ha elég keményen dolgozol, minden lehetséges.”

A kemény munka, valóban fontos, ha el akarsz érni valamit, de nem garancia sem a boldogságra sem a sikerre.

Hányan dolgoznak keményen, mégis máról-holnapra élnek? Ők valóban látják ugyanazt a korlátok nélküli lehetőségeket a kemény és fárasztó munkájuk által? Vagy a kemény munka számukra annak a lehetősége, hogy holnap is legyen mit enniük? Vannak, akik egyáltalán nem dolgoznak keményen, mégis jól élnek. Ezek szerint a bármi eléréséhez mégsem feltétlenül kell a kemény munka. Mire garancia hát az, ha keményen dolgozol? A kemény munkától hányan éreznek stresszt, kiégést vagy ürességet? Hány embernek vonja el a kemény munka annyira a figyelmét az életről, hogy végül elfelejti, miért kezdett el keményen dolgozni? Hogyan lehetnél boldog, ha a kemény munka mellett nincs időd járni az utat, amin végig mész?

A kemény munka önmagában nem elég ahhoz, hogy sikeres legyél, vagy elérj valamit. Ennek az üzenetnek így – egyéb kontextus hiányában – számomra hamis ígérete van. Reálisabb lenne ezt mondani, bár így kétség kívül kevésbé motiváló: Ha elég keményen dolgozol, több minden lehetséges, de ez önmagában semmire sem garancia.

„A kudarc nem opció.”

Miért kellene a kudarcot elkerülni? Nem pont ezekből tanulunk igazán? És mi van, ha a nagy kudarc elkerülésbe mégis beüt egy kudarc? Akkor összeroskadunk? Megtörünk? Hát nem sokkal értelmesebb lenne megtanulni kezelni a kudarcot? Szerintem mostantól mondjuk inkább ezt: A kudarc is egy opció, ha tanulsz belőle.

„Az élet túl rövid ahhoz, hogy várj.”

Ez a mondat sokak számára azt jelenti, hogy ne halogass semmit, de vajon tényleg folyamatosan sietnünk kell? Miért érzékeljük az időt állandó ellenségként? Nem érdemes inkább a lényeges döntéseket megfontolni, és a valóban fontos dolgok mellett elköteleződni? Hiszen az élet nem arról szól, hogy minden pillanatot állandó pörgésben éljünk meg, hanem hogy tudjuk, mi az, amit nem érdemes halogatni – legyen az egy fontos döntés, egy régi álom megvalósítása, vagy akár egy őszinte beszélgetés.

Talán bölcsebb lenne a mondatot így újrafogalmazni: Az élet túl rövid ahhoz, hogy a lényeges dolgokat halogasd.

„Minden nap egy új kezdet.„

Régebben szerettem ezt az idézetet, mert arra emlékeztetett, hogy minden nap új lehetőséget rejt magában, és ez olykor inspiráló volt. Vonzó a „tiszta lap” érzés és ahogy egy korábbi cikkemben írtam már erről a „friss kezdet hatásról”, ez különösen akkor tud segíteni, ha pl. szeretnénk elindulni egy régi séma elhagyásával, vagy új célokat tűzünk ki. Megnyugtat, hogy a „tabula rasa” élménye minden egyes pillanatban meg van bennünk. A változásra való képesség nem korlátozódik napokra vagy órákra. Minden pillanat egy új esély arra, hogy átgondoljam, megváltoztassam, vagy újraértelmezzem amit csinálok, amit érzek, vagy amit gondolok.

Belátom, az eredeti idézet erős, hiszen a nap, mint egység jól elkülöníthető, mérhető időkeretet ad, így könnyebben átérezhető a változás lehetősége; az egy pillanat azonban nehezebben elkülöníthető a következőtől. Nekem ma már mégis jobban tetszik ez így: Minden pillanatban ott rejlik az újrakezdés lehetősége.

„Ne álmodj kicsiben, mert így nem jutsz messzire.”

Ez az idézet nem köthető konkrét szerzőhöz, ám népszerű és kollektív bölcsességként él a motivációs idézetek között. Arra ösztönöz, hogy ne korlátozzam az álmaimat, mindig nagyszabású célokat tűzzek ki, mert a nagyobb célokhoz nagyobb elképzelésekre van szükség. Viszont így olyan, mintha csak az igazán nagy álmok érnének valamit. De miért ne lehetne értékes és teljes az életem kisebb, személyes örömökkel és apró célokkal is? Egyébként mi számít kis álomnak? A nagy ötletek és az ambíció önmagában semmire sem elegendőek, szükség van kitartásra, cselekvésre, és arra, hogy az álmainkat – mérettől függetlenül – a mindennapok részévé tegyük. Ráadásul a boldogság vagy elégedettség elérésében a mérce mindannyiunk számára más, a sikeresség pedig szubjektív.

Nem mindig a nagyság a lényeg; a valódi öröm abban rejlik, hogy a saját céljaimhoz hű maradok. Esetleg így is mondhatnánk: Nem az álmod nagysága számít, hanem hogy valóra vált-e számodra.

A motivációs idézetek jól hangzanak, de valójában nem helyettesítik a saját megéléseinket, tapasztalatainkat és döntéseinket. Az inspiráció nem mindig a nagy szavakban rejlik; sokszor épp azokban a személyes célokban, kihívásokban és kis lépésekben, amelyeket mi magunk választunk. A valódi élet nem egyszerűsödik le egyetlen mondatra, és nem is kell, hogy így legyen. Érdemes lehet ezeket az idézeteket kritikusan szemlélni, és megtalálni bennük azt a részt, ami valóban segíthet a saját utunkon – mert az igazi inspiráció nem „egyszer használatos”, hanem folyamatosan formálódik az életünkkel együtt.