Egyre többet találkozunk az irigység jelenségével. Nem újkeletű dolog, régebben is jellemző volt az emberekre, de a közösségi média felerősítette. Az ugyanis folyamatos trollkodásra és ítélkezésre késztet, és ahelyett, hogy úrrá lennénk az irigység érzésén, inkább másokat kritizálunk. Persze a közösségi média képes elhitetni velünk azt is, hogy mindez normális. Egy-egy epés komment, egy lenéző félmondat, vagy egy passzív-agresszív reakció sajnos már teljesen hétköznapi dolognak számít, és sokak gondolkodását áthatja. Feltételezhetjük, hogy nem sokan írják fel a napi teendők listájára, hogy „ma szembe nézek az irigységemmel”. Pedig hasznosabb lenne, mint gondolnánk, az irigység ugyanis egy láthatatlan méreg, ami észrevétlenül falja fel az önbecsülést, az elégedettséget és az örömöt.

A kutatások szerint az irigységnek két arca van. Az egyik inspirálhat, a másik mérgező lehet. Smith és Kim (2007) vizsgálatai szerint az irigység lehet konstruktív – ilyenkor motivációként használjuk –, de lehet destruktív is, amikor inkább azt szeretnénk, hogy a másik sikere ne is létezzen.

Az irigység működése – miért észrevehetetlen?

Tegyük fel, hogy van egy hűséges, öreg verdád. Hívjuk Rozinak. Rozi sokat látott már. Kicsit kormos a kipufogója, néha fura hangokat ad ki, és amikor elindítod, mindig olyan érzésed van, mintha egy lottósorsoláson vennél részt: elindul, vagy ma nem? De te kibírod, mert most nincs pénzed új autóra. És akkor elérkezik a végzetes nap. Beállsz a munkahelyed parkolójába, és ott áll Kázmér, a kollégád, aki eddig ugyanabban a fizetési sávban volt, mint te, de ma reggel egy vadiúj, csillogó-villogó, prémium fényezésű SUV-val gurul be. Olyan lassan száll ki belőle, hogy az idő is megáll, és még a Nap is máshogy süt rá. Mindenki észreveszi.

„Szép verda! Mennyi volt?” – kérdezi valaki.

Kázmér nevetve legyint: „Á, semmiség. Családi segítség. Meg hát, kicsit félre is tettem.”

BAMM. Itt kezdődik az érzelmi cunami, a belső lejtmenet. Először még csak egy apró, kellemetlen érzés. Nem is igazán tudod megfogalmazni, csak ott van. Egy halványan szorító feszültség, amit a mosolyod mögé rejtesz, miközben Kázmér magabiztosan sztorizgat arról, hogy milyen simán megy az új verdája.

Aztán elindul a fejedben az önkéntelen narráció. Előbb csak gondolatban gyártod a magyarázatokat, majd egyre mélyebben beleásod magad abba, hogy miért nem is olyan nagy szám ez az egész, és miért nincs is okod irigynek lenni. De mégis ott motoszkál benned valami…

A végén pedig már nem is próbálod elfojtani. Az apró szúrások, az enyhe gúnyos megjegyzések mind azt a célt szolgálják, hogy valahogyan helyrebillentsd az igazságérzetedet, hogy valahogyan kibújj az érzés alól, hogy másnak jobb lehet, mint neked.

Nézzük meg részletesen, hogyan zajlik ez a folyamat Kázmér új verdája kapcsán, és milyen gondolatok, érzelmek kísérhetik végig.

Első fázis – Önigazolás

„Persze, családi segítség… Így könnyű!”

„Bezzeg nekem soha senki nem adott semmit!”

„Én is vehetnék egy ilyet, ha nem kéne a lakáshitelemet fizetni!”

Második fázis – Csendes puffogás

Elkezded racionalizálni, hogy miért nem olyan jó az az autó.

„Túl nagy, nehéz vele parkolni.”

„Úgyis összekarcolják a parkolóban, majd nézhet.”

„Kíváncsi vagyok, meddig bírja a hiteltörlesztőt!”

Harmadik fázis – Passzív agresszió

Miközben mindenki más lelkesen körbenézi az autót, te csak félvállról odavetett megjegyzést teszel:

„Hát, én nem adnék ennyit egy ilyen kocsira, de hát ízlések és pofonok…”

„Majd ha elromlik az elektronika, akkor sírni fog.”

„Na, hát van, akinek csak úgy az ölébe hullik minden.”

Így működik az irigység. Nem feltétlenül egyértelmű vagy nyilvánvaló, és nem is feltétlenül úgy éled meg, hogy irigy vagy. Ritkán mondjuk ki magunkban, hogy „irigy vagyok”. Persze vannak reflektívebb emberek, ők jobban képesek felismerni magukban az irigységet. De a legtöbb esetben az irigység rejtve marad, inkább a harag, frusztráció vagy elégedetlenség érzése jelenik meg.

Például, ha valaki lefogyott, sokan nem azt gondolják, hogy „én is dolgozhatnék a testemen”, hanem azt, hogy „Úgyis visszahízza, majd meglátod.” vagy „Beesett lett az arca, jobban nézett ki több súllyal”. Az is előfordul, hogy az irigykedő nem az illető fogyási teljesítménye reflektál, hanem megjegyzi helyette, hogy milyen igénytelen a haja a fényképen. Az ilyen esetekben az irigység álcázott formában jelenik meg, jellemzően valamilyen kritikaként, cinizmusként, közömbösségként vagy lenézésként.

Miért zavar minket Kázmér új autója?

Az irigység egyik hajtóereje az igazságtalanság érzése. J. Stacy Adams Méltányosság Elmélete (1965) szerint az emberek hajlamosak másokhoz viszonyítani saját erőfeszítéseiket és jutalmaikat. Ha azt érezzük, hogy valaki kevesebb munkával vagy szerencsével jutott előrébb, mint mi, az a méltánytalanság érzése miatt feszültséget kelt bennünk.

Ez a belső feszültség vezet az önigazoláshoz („Bezzeg nekem soha senki nem adott semmit!”), a puffogáshoz („Úgyis összekarcolják a parkolóban, majd nézhet.”) és a passzív agresszióhoz („Na, hát van, akinek csak úgy az ölébe hullik minden.”). Az ember igazságérzete azt követeli, hogy a világ „méltányos” legyen – ha pedig az nem az, akkor vagy elismerjük, hogy valaki más ügyesebb vagy szerencsésebb volt nálunk, vagy keresünk egy magyarázatot, ami felment minket.

Az egónk nem igazán szereti beismerni, hogy valakinek jobb, mint nekünk, mint ahogyan azt sem, hogy a másik sikere épp fáj nekünk. Ezért védekező mechanizmusként ilyen tipikus önigazolási gondolatok születnek: „Persze könnyű neki, mert… gazdag családból jött, jókor volt jó helyen, biztos valaki segített neki” stb.

Ez a gondolkodás persze nem a Kázméroknak árt, hanem saját magunknak. Ezek a gondolatok segítenek fenntartani önértékelésünket, de egyben torzítják is a valóságot. Ahelyett, hogy inspirációként tekintenénk más sikerére, az energiánkat önigazolásra fordítjuk, és közben észrevétlenül akadályozzuk saját fejlődésünket.

Az irigység modern katalizátorai

Leon Festinger szociálpszichológus 1954-ben alkotta meg a Társas Összehasonlítás Elméletét (Social Comparison Theory). Az elmélet szerint az emberek hajlamosak másokhoz viszonyítani saját képességeiket és helyzetüket, hogy felmérjék hol tartanak. Ez egy természetes mechanizmus, amely segíti az önértékelést és a tanulást. A probléma az, hogy a mai digitális korban ez könnyen torzulhat. A közösségi média miatt ez az összehasonlítás egyrészt gyakran irreális képekkel történik, másrészt az összehasonlítás végtelenné vált.

Közösségi média hatása

24/7-ben kapod arcodba a tökéletes élet kirakatát. Meta, Insta, TikTok – mind tele van szűrt, idealizált életekkel.  Egész nap görgetheted a boldogabbnál boldogabb embereket. Az egyik baromi sikeres, a másik egy homokos tengerparton koktélozik, Dávid a vadi új kocsijával pózol, Eszter meg épp megosztott egy fotót a „Kimondtam az igent” felirattal. Mindeközben mi a helyzet veled? Nos meglehet, hogy te épp egy villamoson zötykölődsz munkába menet, esik az eső, és a reggeli kávédat egyébként sem volt időd meginni. Automatikusan elindul az összehasonlítás, és elkezded magad mindettől rosszul érezni.

Fogyasztói társadalom

A mai modern világ egyébként is egyfolytában azt sulykolja beléd, hogy „nem vagy elég” – nem vagy elég sikeres, nem vagy elég menő, nem vagy elég szép, nem vagy elég gazdag, nem vagy elég sovány stb. A reklámok és az influenszerek erre építenek – mindig van egy új telefon, egy új divathullám, egy új autó, egy új akármi, ami ha nincs meg, akkor le vagy maradva. Tegyük fel, Kázmér megnézi egy tech-influenszer videóját, aki épp az új iPhone-t teszteli egy luxusautóban, és közben elmondja, hogy ez az igazi prémium életérzés. Kázmér agya ezt azonnal összehasonlítja a saját valóságával – 4 éves telefon, 15 éves autó, kis garzonlakás. Az eredmény? Nos az eredmény egy megmagyarázhatatlan és nyomasztó érzés: „Én miért nem élek így?”

Vizsgáld meg a saját érzéseid

  • 1. Hányszor érezted már azt, hogy más élete „jobb” a közösségi médiát böngészve?
  • 2. Milyen gyakran gondolod azt, hogy „bezzeg neki milyen könnyű”?
  • 3. Volt már olyan, hogy nem a saját életedre figyeltél, hanem arra, hogy mások mit csinálnak?

Globális konkurenciaérzés

A mai ember napja tele van a láthatatlan konkurenciával. Régebben a versenyhelyzet sokkal lokálisabb volt. Ma viszont a világ minden sarkából láthatod a sikeres embereket. Mindig van valaki, aki nálad fiatalabb, gyorsabb, vagy sikeresebb, és ennek valahogy nincs vége. A siker sztorik száma végtelen, mindenhol ott vannak, és csak nagyon kevesen posztolnak arról, hogy mennyi kudarc és munka van mögötte – így az irigység is erősebb. A folyamatos összehasonlítás csapdája az, hogy mindig találsz valakit, aki nálad sikeresebb, szebb, gazdagabb vagy boldogabb. És ha nem teszel ellene tudatosan, akkor az irigység a saját életed feletti kontroll érzését is lassan kikezdi.

Az irigység tehát alattomos. Sokszor nem is ismerjük fel magunkon, mégis hatással van a döntéseinkre, az önértékelésünkre és a boldogságunkra. De hogyan lehet ebből kiszállni? Hogyan lehet tudatosabban kezelni ezt az érzést? Az erről szóló írásomat itt olvashatod: Irigység kezelése | 5 trükk, hogy ne mérgezze életed