Ahogy reggel görgettem a Facebookot (Meta, ha hivatalos akarok lenni), megakadt a szemem egy poszton. „Always pray. It’s the most powerful tool against worry, doubt and fear.” – állt rajta. (Mindig imádkozz. Ez a legerősebb eszköz az aggodalom, a kétely és a félelem ellen.) Elsiklottam volna felette, mint máskor, de ma valahogy gondolkodásra késztetett. Ér egyáltalán valamit az ima és a fohászkodás? Miben tudnak segíteni?  Egyesek szerint nem több, mint önámítás. Gyermekkoromból eszembe jut az apám, aki mindig kicsinyes, lenéző módon konstatálta az imádkozást. Nézem ezt a posztot, 54 ezer like, 8600 hozzászólás, 16 ezernél is több megosztás. Ennyi embert érintett meg pár óra alatt. Sokan gondolják úgy, hogy az ima nem más, mint egy pszichológiai mankó, egy utolsó kapaszkodó azoknak, akik nem tudnak szembenézni a valósággal. De ha ez igaz, akkor miért osztják meg ilyen sokan? És miért érezzük ösztönösen azt egy nehéz pillanatban, hogy „valakihez” vagy „valamihez” szólni kell?

Az ima és a fohász – van különbség?

Volt már olyan, hogy egy feszült pillanatban csak annyit mondtál magadban: „Kérlek, csak most segíts meg!” vagy „Istenem, csak ez az egy sikerüljön!”? Ha igen, akkor már tapasztaltad a fohászkodás erejét – még akkor is, ha egyébként nem vagy vallásos. Vagy egy másik helyzetben egy sportoló a döntő pillanatban, mielőtt elindulna a versenyen, lehunyja a szemét és suttogva ennyit mond: „Legyen bennem erő végigcsinálni!” Ez nem egy hosszú, elmélyült ima – ez egy gyors, spontán fohász, ami egyetlen gondolatba sűríti a reményt és a hitet.

A fohász tehát rövid, érzelmekből fakadó, sokszor spontán módon előtörő ima. Ezzel szemben az ima általános értelemben bármilyen formájú és hosszúságú vallásos kommunikációt jelenthet a transzcendenssel. Például egy idős asszony minden este ugyanazon a széken ülve csendben imádkozik. Hosszasan beszél Istenhez, hálát ad a napért, kifejezi aggodalmait, majd kéréseket is megfogalmaz szeretteiért. Ez egy klasszikus ima – egy rendszeres, mély kapcsolódási rituálé.

De vajon mi történik ilyenkor az agyunkban? Hogyan befolyásolja az érzelmeinket? És miért fordulunk ezekhez akkor is, ha nem vagyunk vallásosak?

Miért fordulnak az emberek egy felsőbb hatalomhoz?

Az emberek ősidők óta keresik azokat az erőket, amelyek nagyobbak náluk. De miért? Miért érezzük néha úgy, hogy kell valaki – vagy valami –, akihez fordulhatunk? Nézzük meg négy lehetséges magyarázatot.

1. Az erkölcs és a rend keresése

A kisgyerek, aki először hallja, hogy „Ne hazudj, mert az rossz dolog.”, nem érti és visszakérdez, hogy „Miért?”, a kapott válasz pedig sokszor valamilyen erkölcsi szabályra vagy vallási tanításra vezethető vissza. Például: „Mert a hazugság rossz dolog.” vagy „Mert a jó emberek nem hazudnak.”  Társadalmunkban sokszor egy felsőbb erkölcsi rend szolgál alapként az olyan elveknek, mint a jóság, az igazságosság vagy a becsületesség. Kant szerint az erkölcs feltételezi egy felsőbb létező jelenlétét, mert ez adhat végső erkölcsi igazolást.

2. A lét értelmének keresése

Van az a pillanat, amikor az ember megáll az élete közepén, és azt kérdezi: „Ennyi lenne?”

  • A munkám ugyanaz minden nap.
  • A kapcsolataim felszínesek.
  • Nem érzem, hogy számítana, mit csinálok.

És az ember elkezd keresni valamit, ami túlmutat a hétköznapokon, és egy spirituális útkeresésbe kezd. Hiszen, ha létezik egy felsőbb hatalom vagy egy nagyobb terv, akkor talán az egyéni életnek is van értelme. És sokan vallási vagy filozófiai keretrendszerben találnak választ a „Miért vagyok itt?” kérdésre, ami segít nekik a belső békéjük megtalálásában.

3. Lelki támasz és megküzdés

Tegyük fel, hogy egy súlyos betegség árnyékában vagy. Tehetetlennek érzed magad.

Mit teszel?

Sokan ilyenkor imádkoznak, mert úgy érzik, hogy ez segít nekik elviselni a helyzetet. Még ha nem is biztos benne az ember, hogy valóban létezik egy felsőbb hatalom, az ima megnyugtatja, csökkenti a szorongását, és reményt ad.

Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint az emberek azért fordulnak egy felsőbb hatalomhoz, mert ez biztonságérzetet nyújt számukra. A bizonytalan helyzetekben és a kontroll hiánya miatt gyakran szükségük van egy olyan forrásra, amely reményt és vigaszt nyújt. Az ima és a fohász ilyen helyzetekben segít megnyugodni és erőt adni, hiszen úgy érzik, nincsenek egyedül a problémáinkkal.  Kutatások szerint a vallásos emberek gyakran jobban megbirkóznak a nehézségekkel, mert az ima vagy a hit csökkenti a stresszt és növeli a lelki ellenállóképességet.

4. Kulturális megközelítés – Hagyomány vagy belső igény?

Ha egy gyerek vallásos családba születik, nagy eséllyel megtanulja az ima rituáléját már egészen kicsi korától. Az asztali áldás, az esti imák vagy a templomi szertartások olyan természetes részei lehetnek az életének, mint másnak a jóéjt-puszi.

A vallás és az ima gyakorlása sok kultúrában mélyen gyökerezik, és generációról generációra öröklődik. Nem csak egyéni döntés, hanem egy közösségi hagyomány is lehet, amely az összetartozás érzését erősíti.

  • Egy muszlim naponta ötször imádkozik, mert ez a hitének része.
  • Egy idős asszony minden este imádkozik, mert ezt már az édesanyjától is így tanulta.
  • Egy buddhista szerzetes meditál, mert az imához hasonló belső békét keres.

A kulturális örökség nem csak a szokások másolásáról szól. A hagyományok egyfajta stabilitást adhatnak, amikor az ember az élet nagy kérdéseivel szembesül. Az ima tehát nem mindig egyéni döntés, hanem egy tanult viselkedésminta is lehet, amely az élet értelmének keresésében is szerepet játszik.

Mit csinál az agyunk, amikor imádkozunk vagy fohászkodunk?

A neuroteológia vagy más néven a vallás idegtudománya a pszichológia és a teológia elveinek kombinálásával próbálja meg feltárni az agy és a vallási, spirituális élmények kapcsolatát. Azt vizsgálják, hogy a spirituális gyakorlatok, mint az ima, meditáció, spirituális rituálék hogyan változtatják meg az agy működését és szerkezetét, mely agyterületek aktiválódnak vagy deaktiválódnak, illetve, hogy a gondolatok és az imák hogyan befolyásolják a testet (pl. az immunrendszert).

Kutatások kimutatták, hogy a meditáció és az ima hasonló tudati állapotot idéz elő, mivel mindkettő a koncentrációt és a belső párbeszédet erősíti. Az idegi képalkotó technikákat (például fMRI) használó tanulmányok szerint az imádkozás különböző típusai eltérő agyi régiókat aktiválnak. Egy rövid, spontán fohász hirtelen megnyugvást adhat azáltal, hogy az érzelmek feldolgozásáért felelős limbikus rendszert – különösen az amygdalát – stimulálja, míg egy hosszabb, elmélyült ima inkább az önreflexiót és a döntéshozatalt segítő prefrontális kérget kapcsolja be, elősegítve a stabilitást és a belső harmóniát.

Az ima közben az agyunk tulajdonképpen egy zenész módjára dolgozik: az érzelmi központ (limbikus rendszer) a dallamot adja, a racionális énünk (prefrontális kéreg) pedig a harmóniát teremti meg. A végeredmény? Egy mentális állapot, ami segít jobban kezelni a stresszt és a kihívásokat.

Az ima tehát több agyi régiót aktivál, amelyek részt vesznek az érzelmek szabályozásában, az önreflexióban és a társas kapcsolatok megismerésében. A különböző imatípusok más-más idegi áramköröket kapcsolnak be.

  • A spontán fohászok (pl. „Kérlek, csak ez sikerüljön!”) aktiválják a limbikus rendszert, különösen az amygdalát, amely olyan érzelmeket dolgoz fel, mint a félelem és a remény.
  • A strukturált vagy meditatív imák (pl. ismétlődő imaszövegek) bekapcsolják a prefrontális kérget, amely az önkontrollért és a mély gondolkodásért felel, valamint az elülső cinguláris kérget, amely segít szabályozni a fókuszt és az érzelmi feldolgozást.
  • A másokért végzett imák vagy a hála alapú imák az empátia központját stimulálják az agyban, ezért segíthetnek jobban átérezni mások érzéseit és megérteni nézőpontjukat. Ezek az agy azon részei, amelyek akkor is aktívabbá válnak, amikor például egy barátod érzéseire próbálsz ráhangolódni vagy belegondolsz, min mehet keresztül egy másik ember.

Tudományosan kimutatták, hogy az imádkozás során az oxitocin és endorfin szint is megemelkedik, ami hozzájárulhat a stressz csökkentéséhez és a boldogságérzethez. A pontos mechanizmusok és a hosszú távú hatások azonban az egyéni hiedelmektől és imagyakorlatoktól függenek.

Miért működik akkor is, ha nem hiszel benne?

Az ima nem feltétlenül attól hatásos, hogy létezik-e egy felsőbb erő, hanem attól, hogy az emberi elme hogyan reagál rá. Egy ima nyugalmat adhat, segíthet feldolgozni a stresszt, és akár koncentráltabbá és empatikusabbá is tehet minket.

Lehet, hogy az ima nem csoda, hanem biológia.
De ha valami csökkenti a félelmeidet, növeli a reményedet és segít emberibbé válni – akkor végül is, nem mindegy? 😊