Oké, valljuk be. Az irigység olyan, mint egy pattanás a homlokon: sokunk számára ismerős, de senki sem beszél róla szívesen. Nem úgy jelentkezik, hogy „Hű, de szeretnék én is ilyen sikeres lenni!”, hanem inkább így:
– „Á, biztos a kapcsolatai miatt jutott előre.”
– „Ja, persze, neki könnyű, mert…”
– „Csak szerencséje volt.”
Az irigység tehát nem nyilvánul meg nyíltan, hanem átcsúszik önigazolásba, frusztrációba vagy passzív-agresszióba. Ez a sunyi kis érzés alattomosan beleeszi magát a gondolkodásodba, és észrevétlenül mérgezi mindennapjaidat. Erről előző cikkemben részletesebben írtam. Az irigység egy belső csapda, amit te tudsz hatástalanítani. Az irigység kezelése nem lehetetlen – sőt tudatos odafigyeléssel teljesen felszámolhatod az életedből. Azonban nem lehet megúszni az önvizsgálatot, és nem lehet egyetlen bölcs idézettel elintézni a dolgot. Az viszont biztos, hogy van kiút, létezik az ellenszer – ha hajlandó vagy másképp nézni a dolgokra.
A 3 legrosszabb módja az irigység kezelésének (amit tuti sokan csinálnak)
1. Elfojtás – „Én nem is vagyok irigy” vagy „Én? Irigy? Soha!”
Persze, és a csokitól is lehet fogyni. Lássuk be, nem kellemes bevallani magunk számára, hogy épp irigyek vagyunk. Ám ha elkezded, egyre jobban fog menni. Az önmagunkkal szembeni őszinteségnek ebben a témában is van értelme. Attól, mert tagadod az irigység érzését, nem fog eltűnni. Csak szépen megbújik és belülről dolgozik, majd passzív-agresszív megjegyzések vagy önsajnálat formájában tör elő.
Jobb megoldás: Ne tagadd! Ismerd el, hogy irigy vagy és kezeld tudatosan.
2. Versenyfutás másokkal – „Majd én is megmutatom”
Az élet nem egy Die Hard sorozat, ahol győztesként diadalmaskodsz miden rész végén. Ha csak az hajt, hogy legyőzz valakit, vagy túlszárnyald, akkor lehet, hogy sosem fogsz valódi elégedettséget érezni.
Jobb megoldás: Légy tisztában, hogy számodra mi az igazán fontos, tűzz ki célokat és azokra fókuszálj, ne mások legyőzésére.
3. Mások sikereinek lekicsinylése – „Úgyis csak szerencséje volt”
Ez az irigység klasszikus tünete. Ha valaki elért valamit, könnyebb azt mondani, hogy szerencséje volt, minthogy elismerjük, talán keményen megdolgozott érte. Ezzel persze akadályozod a saját fejlődésed.
Jobb megoldás: Gondold végig, mit tanulhatsz más sikeréből. Ha más sikeres lett, az azt jelenti, hogy neked is van rá esélyed.
5 trükk az irigység kezelésére
1. Ismerd fel és nevezd nevén a dolgot!
Az irigység egyik oka, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk valaki más sikerének vagy lehetőségeinek. Az első lépés a megoldás felé, hogy fel kell ismerni, amikor irigy vagy. Ha felismered, hogy épp irigy vagy, mert neked nem adatott az meg, vagy zavar, hogy valaki máshol tart, mint te, akkor már hatalmas lépést tettél előre. Az érzést semmiképp se akard elnyomni, inkább nézz rá kívülről és kérdezd meg magadtól: „Tényleg azt akarom érezni, hogy mások sikere miatt rosszul vagyok?”
2. Ne másokhoz, hanem önmagadhoz hasonlítsd magad!
Manapság ez sokak számára kihívást jelent, de ha folyamatosan másokhoz hasonlítod magad, sosem leszel elégedett, mert mindig lesz valaki, aki előrébb jár. Ahelyett, hogy máshoz hasonlítanád magad, nézd meg, hol tartottál egy évvel ezelőtt, vagy öt évvel ezelőtt. Miben fejlődtél? Miben lettél jobb? Ha már csak egyetlen dologban is előreléptél, akkor jó úton jársz. Ha úgy érzed, hogy semmiben, akkor az irigység helyett az energiádat arra kellene fordítani, hogy ezen változtass. Az irigységtől ugyanis nem lesz jobb életed.
3. Motiváld magad más sikerével
Az irigység megmutatja, mire vágysz. Ha valaki sikere bosszant, az azt jelenti, hogy te is szeretnél valami hasonlót elérni. Ezt a felismerést lehet negatív energiává alakítani (keserűség, puffogás), de lehet belőle motiváció is.
Ne arra figyelj, hogy másnak mi van – arra figyelj, hogy te mit tehetsz azért, hogy elérd, amit szeretnél. Ahelyett, hogy az irigység belülről felemésztene, használd fel üzemanyagként. Ha valaki új autót vett, és ez zavar – kérdezd meg magadtól, hogy mit tehetsz a saját anyagi helyzeted javításáért. Ha valaki lefogyott, és ez bosszant – lehet, hogy te is szeretnél fittebb lenni? Kezdj el apró lépéseket tenni érte!
4. Ne hagyd, hogy a közösségi média befolyásoljon
A közösségi média az irigység aranybányája. Az egyik legerősebb katalizátor az irigység növekedésében az, hogy folyton mások „tökéletes életét” látod, ami csak egy gondosan válogatott kirakat. Ne feledd, hogy az emberek ritkán posztolnak arról, hogy összevesztek a párjukkal, mínuszban van a bankszámlájuk vagy a kutyájuk épp lehányta a kedvenc cipőjüket. Az Instán és Metán senki nem oszt meg képeket arról, hogy stresszes, kimerült vagy elszúrta a karrierjét. Ha egy oldal vagy influenszer állandóan azt az érzést kelti benned, hogy nem vagy elég jó – hagyd abba a követését! Próbálj meg tudatosabban böngészni, és mindig emlékeztesd magad arra, hogy amit látsz, az csak egy szerkesztett valóság.
5. Gyakorold a hálát és az elégedettséget
Az irigység azért hat ránk, mert arra fókuszálunk, amink nincs (IRIGYSÉG = AMID NINCS). Ha viszont elkezdel tudatosan arra figyelni, amid már megvan, az megváltoztathatja a hozzáállásodat (HÁLA = AMID MÁR VAN). Melyiket választod? Írj le minden nap pár dolgot, amiért hálás lehetsz. Ne csak nagy dolgokra gondolj! Az is számít, hogy reggel nyugodtan meg tudtad inni a kávédat, vagy valaki kedves volt hozzád, esetleg jól sikerült egy feladatod. Minél többet fókuszálsz arra, ami már jó az életedben, annál kevésbé fogsz mások sikere miatt frusztrálódni.
Összegzés
A kulcs az, hogy ne hagyd, hogy mások élete határozza meg a sajátod értékét. Helyette fókuszálj arra, hogy miben fejlődhetsz, mit tehetsz magadért, és hogyan lehetsz elégedettebb a saját utaddal. A cél nem az, hogy mások életét figyeld, hanem hogy a sajátodat építsd. Mert a valódi boldogság nem abból fakad, hogy másoknál jobban állsz – hanem abból, hogy jól érzed magad a saját bőrödben.
Sokan azt gondolják, hogy az irigység az, amikor akarunk valamit, ami valaki másé. Pedig attól, hogy meglátsz valamit, és azt mondod, „Hú, de jó lenne egy ilyen nekem is!”, még nem vagy irigy. Az irigység ott kezdődik, amikor azt hiszed, hogy az számodra elérhetetlen. A hiten van a hangsúly. Mert ha azt hiszed, hogy valami lehetetlen neked, akkor esélyt sem adsz magadnak, hogy megszerezd. De ha nyitottan állsz hozzá, és azt mondod: „Oké, lehet, hogy most még nem tudom, hogyan érhetem el, de nem kizárt”, akkor máris más pályán játszol.
Gondolj bele: ha azt hiszed, hogy sosem tudsz lefutni 5 kilométert, akkor valószínűleg sosem fogsz elindulni edzeni. De ha elhiszed, hogy kis lépésekkel elérheted, hirtelen már nem is tűnik olyan lehetetlennek. És ha végül mégis rájössz, hogy utálsz futni? Akkor legalább nem azzal töltöd az időd, hogy másokat nézve irigykedsz a kondis Insta-posztjaik miatt.
Szóval, ha legközelebb azon kapod magad, hogy valaki sikerét nézve füstölögsz, állj meg egy pillanatra. Tényleg elérhetetlen az a dolog? Vagy csak még nem találtad meg az utat hozzá? Amíg azt hiszed, hogy elérhetetlen, valóban az is marad. Viszont, ha elérhetővé akarod tenni saját magad számára, akkor előbb el kell elhinned, hogy az lehetséges számodra. Rágódj egy kicsit ezen a paradoxonnak tűnő helyzeten, addig én megírom erről a következő cikket.